|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sógor Árpád 2000. április 4.Sógor Árpád 1996 óta a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkésze. Az ifjúsági lelkész elsősorban a hallgatók lelkigondozója, és segíti munkájában a nevelőtanárt. Másodsorban otthonfelügyelő. Jó a kapcsolata a teológiai hallgatókkal. Sógor Árpád lehetőleg minden közösségi rendezvényen részt vesz, keresi a személyes kapcsolatot a hallgatókkal. /Fábián Tibor: Közösségteremtő szándékkal. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 4./2013. május 31.Ünnepelt a telefonos szeretetszolgálatFennállásának negyedik évfordulóját ünnepelte szerdán a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a Református Telefonos Szeretetszolgálat. Ez alkalommal beszámoltak az eddigi munkájukról és jövőbeli terveikről. Sógor Árpád lelkész, teológiai oktató az Apostolok cselekedeteinek könyvéből idézett. Sajó Norbert, a szolgálat „lelke” elmondta: 2009. május végétől mostanáig 3000 telefonhívást jegyeztek; jelenleg Kolozsváron és Marosvásárhelyen 32 önkéntessel és egy alkalmazottal dolgoznak. A működéshez szükséges 170 000 lejt pályázatokból és adományokból szerezték meg, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület biztosította. Sajó Norbert beszámolójából megtudtuk: a betelefonálók kora 16–86 év között ingadozik, de 21 százalékuk a 66–70 év korosztályhoz tartozik. Nem csak Kolozsvárról, hanem további 72 településről érkeznek a segítséget kérő vagy felajánló hívások, felekezeti hozzátartozástól függetlenül. – Eleinte azzal riogattak minket, hogy mindenki pénzt fog kérni, ám ez nem így történt. A segítséget kérőknek mindössze 3 százaléka igényelt pénzt valamilyen célra, és nő azok száma is, akik azért hívnak, hogy anyagi támogatást nyújtsanak nekünk. Eredményesnek mondhatjuk a szolgálatot, hiszen a kérések 82 százalékát megoldottuk, 12 százalékuk pedig folyamatban van. Négyéves működésünk alatt egyetlen téves vagy gúnyolódó hívást sem jegyeztünk – magyarázta Sajó Norbert, majd megemlítette azt is, hogy hét kolozsvári vállalkozó havonta 200 lejjel támogatja a telefonos szolgálatot. Sajó megható történeteket is elmesélt egy idős hölgyről, aki fia hirtelen elhunyta miatt hívta fel kétségbeesetten őket, illetve a 16 éves kamaszról, akinek egy cipőre volt szüksége. Terveik között szerepel, hogy Nagyváradon, Temesváron és Brassóban is indítanak telefonos szolgálatot, illetve a kolozsvárit pedig éjjel-nappal hívhatóvá teszik. Végül két önkéntes, egy vállalkozó és egy segítségben részesült személy vallott arról, milyen érzés volt segíteni, illetve segítve lenni. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2015. április 18.Erejük a szolgálat hatalma – Református lelkészek váradi találkozójaA református egyház jövőképét rajzolták meg a Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség múlt hétvégén, április 8–9-én a nagyváradi Lórántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban megtartott ülésén. Az értekezleten közel 150 erdélyi és királyhágómelléki református lelkipásztor vett részt. Fazakas Csaba, a temesvári református egyházmegye esperese, az Esperesek Kollégiumának vezetője a szórványban való egyházi életről beszélt, felvetve a románok közötti misszió kérdését is, mondván: ha már a vegyes házasságok ellen nem tudunk tenni, legalább értük tegyünk. Sógor Árpád, a Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkésze a fiatalok közötti misszióról beszélt. „Tudjuk, hogy mindenre Jézus a válasz, de mi a kérdés?” – vetette fel. Rámutatott, ahhoz, hogy jó eredményeket lássunk ezen a területen, komolyan kellene venni, sőt támogatni kellene az ifjúsági munkások szolgálatát. A fórumbeszélgetésen, melyet Kató Béla erdélyi és Csűry István királyhágómelléki püspök vezetett, aktuális kérdéseket tárgyaltak meg a jelenlévők. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke arról számolt be, hogy március 18-án a felekezeti és felekezeti jellegű iskolákra vonatkozó megállapodást írtak alá Bukarestben. Az egyezményt a két egyházkerület, a Zsinat nevében írta alá a királyhágómelléki püspök. Lényege, hogy az állam elismeri a felekezeti iskolákat és a felekezeti oktatást, és csak egyházi ajánlással lehet majd a felekezeti iskolákban tanárokat, igazgatókat kinevezni. Jókedvű egyház „Mi az új, milyen jövendő áll előttünk? Rengeteg gonddal küszködünk, jó lenne, ha legalább mi egy úton tudnánk haladni. Idős ember vagyok, szeretném, ha nem más övezne fel bennünket sem fiatalságunkban, sem idős korunkban, hanem az a világos öntudat, jövőkép, útvállalás, amely az evangéliumot tartja szem előtt. Az evangélium hordozásával van gond, én elsősorban a lelkipásztori munka reformjáért imádkozom nagyon sokat. Azt szeretném, hogy egy olyan egyházban éljek, ahol a jókedv uralkodik” – mondta Csűry István. A püspök szerint ez attól függ, hogy milyen módon hirdetjük az evangéliumot. Ha öröm ez az üzenet, akkor csakis jókedvvel, örvendező emberként lehet ezt tenni, mutatott rá. Ha a jövendőt keressük, akkor nem felszínes mosolygással, megjátszott örömökkel kell megélni az életünket, hanem úgy, hogy egymásnak örömöt szerezzünk, megerősödjünk az örömben, és ezt lássa a gyülekezet, hangsúlyozta a királyhágómelléki püspök. „Az aggodalom elsősorban a beszűkülést jelenti. Nemcsak területileg szűkülünk: a legnagyobb probléma, hogy kezdünk beszűkülni abban az erőtérben, amely a szeretet erőtere. Amikor ez elkezd szűkülni, akkor a kétségbeesett ember, mivel fél ettől, csak magára gondol. Jaj, amikor egy református lelkésznél lehet ezt tapasztalni. Jaj, amikor ebből az individuális helyzetből nem akar kitekinteni. Akadálymentesíteni kell ezt a világot elsősorban Isten irányába” – mondta Csűry István. Hozzátette, hogy nagyon nehéz örökségből kell kivezető utat találni, az eredményeket pedig strukturálni kell. A királyhágómelléki püspök azt is elmondta, hogy annak is nagyon örül, hogy a két egyházkerület viszonya javult az elmúlt időszakban. Újabb hidegháborús helyzet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi jövőképről beszélt. Elmondta, fontos, hogy azon a helyen, ahol valaki szolgál, legyen rálátása arra, hogy mit szeretne a közösség. Ezt kell majd más lelkipásztorokkal megbeszélnie, és ezeknek a beszélgetéseknek az alapján lehet közös célokat megfogalmazni és támogatni, mutatott rá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után most új idők következnek. „Az elmúlt 25 évben sokszor feszegettük az egyházi, nemzeti kereteinket. Most egy újabb hidegháborús helyzet állt elő. (…) Sajnos, a hidegháborús viszony azt jelenti, hogy vannak feketék és fehérek. Nagyon hamar terroristákká válhatunk az ellenség szemében. A református egyháznak különösen nehéz a helyzete, hiszen minket hivatalosan is nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek. Egyetlenegy hatalom van a kezünkben, a szolgálat hatalma! Az Isten és ember szolgálatát kell folytatni. Abban erő van, megtartás van, azt a poklok kapui sem vehetik be!” – fogalmazott Kató. Az erdélyi püspök az egymás melletti kiállás fontosságát is hangsúlyozta. A két kerület közötti jó kapcsolat is annak tudható be, hogy az erőket össze akarják fonni, közösséget akarnak kialakítani, ez a közösség lehet az egyetlen, amely fel tudja venni a versenyt a nyugati világ kínálta anyagiakkal szemben, mondta. Az egyházi elöljáró szerint a közösség kialakításában az is fontos, hogy a megválasztott vezetőket is támogassák a lelkipásztorok. Át kell adni az örökséget Kató Béla a lelkipásztorok felelősségéről is beszélt: hiányolta, hogy sokan nem merik vállalni a döntés és a nevelés felelősségét, félve attól, hogy ez konfliktust szül. De nem szabad a gyereket megkérdezni, hogyan szeretné, hogy neveljék, hiszen így kiesik a generációk felelőssége, vélte. A püspök arról is beszámolt, hogy a közösségépítés mellett az ifjúsággal való foglalkozást tartja a legfontosabbnak. Röviden vázolta, hogy az ifjúsági szövetség hogyan alakul át az erdélyi kerületben. „Az ifjúsággal való foglalkozás a gyülekezetek feladata, nem lehet kiszerződni. Nem az a baj, hogy nem születik elég gyerek, hanem az, hogy aki megszületik, azzal sem foglalkozunk. Minden jövőképünk erre kell koncentráljon, hogy van-e akinek átadni az örökséget, amelyet hordozunk. Ha a fiatalok nem hisznek nekünk, akkor fölösleges minden épület, minden EU-s pályázat” – hangsúlyozta az egyházi elöljáró. Kiss Gábor Krónika (Kolozsvár) 2017. március 9.Emlékek, melyeket „bűn lenne nem közzétenni”Emlékiratait írja id. Székely István ny. lelkész, akit asszonyvásári otthonában kerestünk fel. Van mire emlékeznie bőven, hiszen idén nyáron tölti be 90. életévét. Tanítóból lett lelkész, mindkét hivatásában öt helyen szolgált. Amikor a délelőtti órában találkoztunk, id.Székely István ny.lelkipásztor már tisztában volt az aznapi Bihari Napló tartalmával, így azt is tudta, mért kellett egy napot halasztani eredetileg előző napra megbeszélt találkozónkat (akkoriban készültek a határátkelők nyitására például Semjénnél). Bár már a várva-várt tavaszt idéző napsugár fénylett Asszonyvására felett is, jólesett a cserépkályha melege az otthonos, emlékekkel telezsúfolt gerendás szobában. Az asztalon írógép, mellette több száz gépelt oldalon egy kanyarokkal teli életút: az idén 90. évét betöltő lelkész emlékirata. Mint megtudtak, Sógor Árpád, a Kolozsvári Teológiai Intézet ifjúsági lelkipásztora jó évtizede intézett felhívást a nyugalmazott lelkészekhez, hogy azok vessék papírra emlékirataikat szolgálatukról, életükről, ünnepeikről, örömeikről és bánataikról, sikereikről és kudarcaikról. Mindezt azért, hogy egy kötetben összegyűjtve a pályakezdők okulását szolgálja, ugyanis az ifjúsági lelkész úgy tapasztalta, hogy a fiataloknak nincs kapcsolatuk az idősebbekkel, utóbbiak tapasztalatait pedig “bűn nem közzétenni”. Id.Székely István is hozzálátott akkor, de aztán családi gondok miatt abbahagyta. A kötet azóta elkészült, nélküle, de aztán újra nekifogott, s immár nem aprózza el: míg az említett kötetben fejenként 20-30 oldalt kapott egy-egy szerző, ő már 200 gépelt oldalon is túl jár. Hiszen van mit írnia… Barázdából ki, barázdába be Id. Székely István 1927. július 3-án született az akkor Nagybánya járáshoz tartozott Géresen, középparaszti szülők 3. (legkisebb) gyerekeként. Úgy volt, hogy a faluban marad, ahol a református népiskolában tanult, ám szülei Gyula nagybátyja tanácsára hallgattak: “a Pista fiút kiveszik a barázdából”. Vitte is a nagybácsi magához Pestre, hogy közel a Ludovikához, VIII. kerületi kisdiák legyen. Könnyes volt a búcsú, és aztán még jónéhány könnyes fordulat következett az évtizedek során, melyek között nagyobb lépésekben haladtunk. A szépemlékű iskolaéveknek a háború vetett véget, a 17 éves fiatalember visszatért falujába, ahol a jegyző, a pap és a tanító számított igazán valakinek. Mégiscsak beállt a barázdába, hiszen pótolni kellett a háborúba ment, majd fogságban esett édesapát, vetett és aratott, gondozta a jószágokat. Aztán jött az újabb fordulat, mikor írástudó lévén, írnoknak vették a jegyző mellé, a 120 pengős fizetés bizony nem volt megvetendő. Édesanyja (“Áldassák a neve”, teszi rögtön hozzá) látva fia elszántságát úgy döntött, a kis vagyonból csinál annyi pénzt, hogy fia mégis tanító lehessen, a közeli Szatmáron volt képzőben. Négy év után kántortanító is vált belőle, amikor 1 hónap múltán beütött a tanügyi reform… Tanítóból lelkész Világi tanítóként öt helyen tanított, közben katonának sorozták, ahol románul is igen jól megtanult. A seregtől nehezen szabadult, át- és továbbképzésekre hívták, a beígért hónapokat aztán újabb- és újabbakkal toldották meg. Végül csak a kis nebulók okítása mellett tette volna le a garast, de ez nem mindenkinek tetszett akkoriban: egy tanító, aki “Amerika-barát”, jár templomba, sőt, még orgonál is! Ezt nem lehetett hagyni, megsúgták neki, hogy önként lépjen tovább… Ezek után döntött úgy, hogy elege van az akkori tanügyből, 26 évesen jelentkezett a teológiára, aminek az az előnye is megvolt, hogy lemondott róla a hadsereg is, igaz, felvételi előtt még 5 hónapig állhatott a “békeharc” frontján. Ahogy öt helyen volt tanító, úgy öt helyen szolgált lelkészként is: Érszodoróban (Szatmár megye) kezdte másfél évig segédlelkészként (30 évesen), következett újabb 1.5 év Szapáryfalván (Temes megye), 4 év Magyarcsaholyban (Szatmár megye), 15 év Székelyhídon, 12 év Zilahon. Utóbbi több szempontból is embert próbáló időszak volt. Például azért, mert osztatlan, mintegy 10 ezer lelkes gyülekezetben egyedül látta el a feladatokat, ez a 12 év alatt 4500 lelkészi szolgálatot jelentett. Például azért, mert az akkor püspökkel igen sokszor “összerúgta a patkót”. Emlékek között Nyugdíjba aztán 1989. nyarán ment, feleségével Nagykárolyba vonulva vissza, egy tömbházlakásba, de külön szőlőskertet is művelve. Három és fél éve immár, hogy Asszonyvásárán lelkész fia mellett, a parókai szomszédságában lévő kis házban, immár egyedül él. De nem magányosan, hiszen, mint említettük, a szomszédban van a családja, régebben nyugdíjasként is vállalt szolgálatokat, továbbá körülötte vannak emlékei. Fotók, iskolai bizonyítványok, mindenféle iratok, könyvek, kimutatások – kilenc évtized személyes emlékei, ugyanakkor szinte az egész XX. század kordokumentumai. Mindezt versekben is megörökítette, de emlékirataiban is, melynek ottjártunkkor 214 oldalánál tartott és még tervezett vagy 20-30 oldalt. Akár az internetre is Az évtizede megálmodott közös kötetből már kimaradt ugyan, de egy irattárban, az utókor okulásra még jó lehet memoárja, véli id.Székely István, aki a modern információ-áramlás vívmányaival is tisztában van, hiszen, mint fogalmazott, nem bánná, ha az az internetre is felkerülne. Ennek érdekében már folyamatban van az általa leírtak számítógépre vitele, és ki tudja, még akár egy kiadó is felfigyelhet rá. Az írógép tintaszalagja alól csak igaz történetek, konkrét, bizonyítékokkal alátámasztott események kerülnek ki, és lehet, lennének, akik (vagy akik utódai) nem örülnének, ha mindez napvilágot látna. Ez azonban id.Székely Istvánt nem zavarja, mint mondta: minden igaz, mindenért vállalja a felelősséget, mint annyiszor az elmúlt kilenc évtizedben. Rencz Csaba erdon.ro 2017. december 13.Házasság, frissítve – avagy hogyan ne unjuk meg egymástA család a forrás, ami a meghatározza a gyermek életét, ezért fontos ápolni, gondozni a házasságot, a párkapcsolatot. Ennek a gyakorlatnak a nyilvánosságra hozatala késztette írásra Kónya Zoltán pszichoterapeutát, akinek legújabb, Házasság, frissítve című könyvét kedd este mutatták be Kolozsváron. A szerzővel Csete Boróka pszichiáter és Sógor Árpád lelkész beszélgetett. Az eseményen az Ábel Kiadó és az Agape Életvédő Alapítvány közös kiadványának illusztrációs munkáját Kónya Eszter ismertette. 2014-ben látott napvilágot Kónya Zoltán korábbi könyve, Lélek az iskolában címmel, amely a gyermekek pszichológiai, illetve viselkedésbeli problémáiról szól. A terapeuta úgy fogalmazott, hogy habár a szülők a legjobbakat nyújtják a gyermeknek, a figyelmük gyakran a saját problémáik felé irányul. Ez a felismerés vezetett az új könyv megírásának ötletéhez, mondta a szakember. Hozzátette, nagyon élvezte a munkát, sokat segített neki, hogy „normális” maradjon, rendezze a gondolatait. A könyv hét fejezete a házasélet meghatározó jelenségeit foglalja össze: szerelem, kötődés, házimunka, feszültségek, hűtlenség, terápia, házasságunk története. A témák az írói tevékenység közben fogantak meg, a családterapeuta törekedett minél világosabb, érthetőbb struktúra kialakítására. Gyakorlati útmutatók és személyes tapasztalatok is helyet kaptak művében. A szerző a saját életéből származó történeteket véli a legizgalmasabbnak, ezek teszik humorossá, közvetlenebbé az alapvetően pszichológiai vizsgálódást. Terapeuta mivolta azt is megerősítette benne, hogy a konzultációkra járó személyek gyakran csak a metaforákra emlékeznek a találkozások után. Ha történetet kap a kliens, abból többet tanulhat saját helyzetére nézve. A beszélgetésen a házasságot egy zenés hasonlattal hozta összefüggésbe Kónya Zoltán. Ha egy zeneszámot egyszer meghallgatunk, nem fogjuk megszeretni. Ha többször meghallgatjuk, közelebb kerül a szívünkhöz. Ha pedig túl sokszor hallgatjuk meg, ráununk. Valahogy így működik a házasság is, következtetett a szerző. Vagyis minél komplexebb az ember érdeklődési köre, annál kevesebb az esélye, hogy unalmassá váljon számára az adott helyzet. A szerző elmondta, egy születésnapjára kapott könyvben olvasta, hogy az ember gondolkodásmódja fragmentális. Ezt az értelmezést igyekezett beépíteni kötetébe azáltal, hogy több kisebb összetevőből állított össze általánosabb képet a házasemberek életéről. Kónya Eszter az illusztrációk megalkotásáról beszélt a könyvbemutatón. A legnagyobb kihívást az jelentette számára, hogy a felnőtt célközönségnek szóló vizuális támaszban kellett gondolkodnia. Erősebb képi metaforákra volt szükség, a kb. húsz gyors kompozíció eredménye ezt igyekszik kifejezni. A borítóra az Arnolfini házaspár arcképei kerültek fel, mint a házasság szimbolizálói. Mint kiderült, a könyv a Házasság posztmodern időkben címet viselte volna eredetileg, a szerző lányának ötletére változtatták meg. A „frissítve” kifejezés a modern jelenkor technikai beállítottságára utal. Ahogyan a weboldalakat frissíti a felhasználó, úgy igyekszik megújítani a házasságról alkotott felfogást Kónya Zoltán alkotása. A könyv minden házaspárnak szól, azonban nem nyújt gyógymódot a súlyos problémák ellen, tette hozzá. Gál András / maszol.ro lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
